Csapás a Magyar szteroid piacra.
Egy ismert,Román származású,de több éve Magyarországon élő,sikeres,volt testépítőnél tartottak házkutatást a NAV emberei.
Cikk:TATABÁNYA | Tömegével kerültek elő egy tatabányai családi házból azok a teljesítményfokozó gyógyszerek, amelyek feketepiaci értékesítését megakadályozták a NAV pénzügyi nyomozói. A több mint 180 millió forintos készlet zöme Moldáviából érkezett
A NAV Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói növekedési hormont és szteroidot tartalmazó húszezer ampullát és mintegy 200 ezer tablettát találtak egy Komárom-Esztergom megyei családi házban. A külföldi eredetű, többségében teljesítményfokozó szerként használt gyógyszert a forgalmazók javarészt Moldáviából, illetve más keleti területről szerezték be importengedély nélkül.
A helyszínen lefoglalt készlet értéke, ez előzetes számítások szerint, több mint 108 millió forint. Később, a szokásos futárpostával érkező mintegy 74 millió forintot érő árut ugyancsak sikerült lefoglalni.

Az elkövetéssel gyanúsított házaspár régebben egy hivatalosan működő üzletben árult testépítők és sportolók számára testtömeg- és izomnövelő szereket, azonban a most lefoglalt gyógyszereket illegálisan szerezték be és nyilvánvalóan „fű alatt” akarták eladni.
Most szakértők vizsgálják a javarészt Moldáviából származó készítmények eredetiségét, összetételét, illetve azt, hogy károsak lehetnek-e az egészségre. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a készítmények veszélyesek, a házaspárnak az engedély nélküli külkereskedelem mellett ártalmas közfogyasztási cikkel való visszaélés miatt is felelnie kell. Egyenként mindkét bűncselekmény következménye akár három év szabadságvesztés is lehet.

A képek csak illusztrációk
Legújabb termékeink
Legutolsó kérdések
Hírek, érdekességek, cikkek
VitaminokNEKED Bone Complex. 2026. 04. 20.
Stand Up! A már már tökéletes libidó fokozás! 2026. 03. 19.
Mi is az a StoneAge Vitamins? 2026. 03. 05.
Kövess minket a Facebook-on
Kérd a híreket és a kedvezményeket
MIÉRT A PROTEINBUILDER?
100%-ban magyarmagyar webáruház vagyunk
nem csak webáruházlátogass el a boltunkba is!
2006 óta folyamatosan veletek
megbízható forrásból, garantáltan eredeti
igyekszünk a kedvedben járnimindig jó árakkal, szakmai tudással várunk
Hírek, érdekességek, cikkek
VitaminokNEKED Bone Complex. 2026. 04. 20.
Legutolsó kérdések
Regisztrált felhasználóként vásárlásaid után hűségpontokat gyűjthetsz, amit a következő vásárlásod alkalmával felhasználhatsz.




































