ÁSZF,vásárlási és szállítási információk,adatvédelem,szavatosság
Általános Szerződési Feltételek
BEVEZETŐ
Kérünk mindenkit, figyelmesen olvassa el a lent felsoroltakat mielőtt webáruházunkban vásárolna.
Szép kártyával kapcsolatos információkat lent találsz!!!
Amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni a Proteinbuilder webáruháznak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket, jelen tájékoztató anyagunkat, és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért, és kötelező érvényűnek tekinti magára nézve.
Jelen webáruházban, a rendelések leadásával létrejövő fogyasztói szerződésben, illetve a későbbi kapcsolattartás során használt nyelv a magyar.
A webáruház működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén Ügyfélszolgálatunk rendelkezésére áll hétköznap (H-P) 10-15 óra között.
Megrendelése általában akkor lép életbe, ha azt e-mail-ben vagy telefonon is visszaigazolják munkatársaink. A „Kapcsolat” menüpontban megtalálja elérhetőségeink adatait, és itt jelezheti szavatossági igényét, egyéb kifogását is, vagy kérhet információt valamely termékről vagy megrendelésről.
A kereskedő és a vásárló között jelen webáruházon keresztül létrejött fogyasztói szerződés (hatálya szerint: 45/2014(II.26)Korm.r. "Üzlethelyiségen kívül, illetve távollévők között kötött szerződés") nem tekinthető írásba foglalt szerződésnek, így az nem kerül iktatásra, és későbbiekben papír alapon nem hozzáférhető.
Felhívjuk figyelmét, hogy a weboldalon az esetleges elírásokért, téves adatokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Termékeink összetevőinek adatbázisát folyamatosan frissítjük, azonban minden gyártó fenntartja a jogát, hogy - a fejlesztések miatt - értesítés nélkül megváltoztassa termékei összetételét,csomagolását. Ezért az összetétel ,csatolt termék képek adatok csupán tájékoztató jellegűek, azok pontosságáért - ide értve az esetleges adatrögzítési hibákat is -, nem tudunk teljes felelősséget vállalni.Igyekszünk minden esetleges változásról tájékoztatni vásárlóinkat,de nem minden esetben kapunk gyártók részéről tájékoztatást változásokról.
Amennyiben a webshopban hiba vagy hiányosság lép fel a termékek áránál, fenntartjuk a jogot a korrekcióra. Ilyen esetben a hiba felismerése illetve módosítása után azonnal tájékoztatjuk a vevőt az új adatokról, ezt követően még egyszer megerősítheti a megrendelést, vagy elállhat a szerződéstől.
Figyelem:
RUHÁZAT CSERE,termék visszaküldés:
Ruha esetében,ha méret probléma miatt cserét kérsz webáruházunkban,a cserével járó költségek téged terhelnek,ami a csomag súlyától változhat.
Rendelés leadása előtt ezt vedd figyelembe!!
Nem tetszik a termék amit rendeltél, átvételtől számítva 14 napon belül visszaküldheted nekünk indoklás nélkül.A visszaküldési költség ebben az esetben téged ,vásárlót terhel.
I. FEJEZET
Jogi tájékoztatás
a 45/2014(II.26.) "a Szolgáltató és a Fogyasztó között kötött szerződésekről" szóló
Kormányrendelet szerint
A)
A szolgáltatások főbb köre:
TEÁOR 4729'08 Egyéb élelmiszer-kiskereskedelem
TEÁOR 4764'08 Sportszer-kiskereskedelem
TEAOR 7721 Sportszerbérlés
A szolgáltatás igénybevevői: a Kormányrendeletben illetve a 2013.V. tv (új Ptk.) 8:1.§(1)3. szerint "fogyasztó"-nak minősülő magánszemélyek (mely értelmezésben fogyasztó: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy).
Korm.r.4.§ 10. Távollévők között kötött szerződés: olyan fogyasztói szerződés, amelyet a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak.
Korm.r.4.§ 14. Üzlethelyiségen kívül kötött szerződés: olyan fogyasztói szerződés,
a) amelyet a szerződő felek egyidejű fizikai jelenléte mellett a vállalkozás üzlethelyiségétől eltérő helyen kötöttek meg;
b) amelyre vonatkozóan a fogyasztó tett ajánlatot a vállalkozásnak az a) pontban meghatározott körülmények között;
c) amelyet a vállalkozás üzlethelyiségében vagy távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz alkalmazásával közvetlenül azt követően kötöttek meg, hogy a vállalkozás – a felek egyidejű fizikai jelenléte mellett – személyesen és egyénileg kapcsolatba lépett a fogyasztóval a vállalkozás üzlethelyiségétől eltérő helyen; vagy
d) amelyet a vállalkozás által szervezett olyan út során kötöttek meg, amelynek célja a termékek vagy szolgáltatások fogyasztó számára történő értékesítése vagy népszerűsítése;
Jelen weboldal (www.proteinbuilder.hu) a Korm.r.4.§ 11. szerint "távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz"-nek minősül.
A fogyasztói árak bruttó árak (az ÁFÁ-t tartalmazzák). A végösszeg a termékek össz árából és a szállítási díjból tevődik össze. A Fogyasztó a weboldalon a "vásárlói kosár" összeállítása után, a RENDELÉS gombra kattintva vásárlói szerződést köt a Szolgáltatóval. A kötelem keletkezéséről a Szolgáltató emailben (Korm.r.4.§ 9.) tájékoztatja a Fogyasztót.
B)
Fogyasztónak a termékek jelen webáruházban történő megvásárlásához számlázási adatait és szállítási címét rögzítenünk kell.
A rendeléskezelés során történő adatkezelés szabályait a 2011. évi CXII. tv alapján készült adatkezelési nyilatkozatunk (tájékoztatónk II.Fejezete) tartalmazza.
C)
Weboldal Műszaki Üzemeltetése és tárhelyszolgáltató:
A "www.proteinbuilder.hu" domaint kiszolgáló webszervert az IRQ Hosting Kft. (1015 Budapest, Donáti u. 38 A FSZT. http://www.irq.hu/ E: T:+36-1-233-7777) üzemelteti. A webáruházban rögzített megrendelési adatok tárolása tehát helyileg Magyarországon belül, Budapesten történik.
D)
Az összes megrendelt termékre az alábbi szállítási információk vonatkoznak.
Webáruházunk megrendeléseit a GSL teljesíti hétköznap 8-17 óra között.Rendelés leadása előtt érdeklődj ügyfélszolgálatunkon ( ,vagy +36307353781).
Webáruházunkban minimum 3500 Ft vásárlási limithatár érvényes 2023.07.08 től visszavonásig(belföldi szállítás esetén)!
Külfölrde ( Eu-n belül) minimum vásárlási összeg 70 euro.
Szállítási idő (belföld és külföld egyaránt ) : 2-7 munkanap. Rendelés leadása előtt kérünk ezt vedd figyelembe!!!
Szállítási díjak:
Magyarország egész területére 70.000 Ft felett ingyenes a szállítás 15 kilogrammig.
70.000 Ft alatti szállítási díjak:
0- 0,5 kg-ig 1390 Ft
0,5001-3 kg-ig a szállítási díj 1890 Ft
3,0001 -5 kg-ig 2090 Ft
5,0001 -7 kg-ig 2390 Ft
7,0001-10 kg-ig 2690 Ft
10,0001-15 kg-ig 3090 Ft
15,0001-20 kg-ig 3790 Ft
20,0001-30 kg-ig 4500 Ft.
GLS csomapontba való szállítási díjak azonosak !!!
Maximális szállítási csomagsúly BELFÖLD 30 Kg.
Maximális szállítási csomagsúly külföld: 15 kg
70.000 forint felett a szállítás ingyenes, viszont ha vásárlásod súlya meghaladja a 15 kilogrammot, akkor a vásárlási összegtől függetlenül szállítási díj kerül felszámításra,amit a csomag súlya határozza meg:15-20 kg 3790 Ft vagy 20-30 kg-ig 4500 Ft.
Hétvégén nincs csomagszállítás.
Készpénzes fizetés esetén utánvét díjat számolunk fel az alábbiak szerint:
0- 40.000 ft-ig 400 ft az utánvét díja
40.001- 80.000 ft -ig 590 ft az utánvét díja
80.001 - 150.000 ft -ig 890 ft az utánvét díja
150.001-250.000 ft-ig 1200 ft az utánvét díja.
250.001-300.000 ft-ig 2500 ft az utánvét díja
Külföldi szállítási díjak( EU-n belül)
súly/kg -tól-súly / kg-ig:
0 - 3 kg-ig 12 euro
3,001 kg--5 kg-ig 17 euro
5,001--7-ig 22 euro
7,001--10 kg -ig 28 euro
10,001-15 kg-ig 32 euro
EU-s országok ahová tudunk szállítást vállalni:
Románia
Ausztria
Németország
Szlovákia
Hollandia
Csehország
Szlovénia
Olaszország
Franciaorzság
Lenygelország
Bulgária.
Személyes vásárlás üzletünkben:
Személyesen is vásárolhat boltjainkban.Itt az árak eltérnek a webáruházas áraktól.Személyes vásárlás előtt kérjük ezt vegyék figyelembe!!!
Webáruházban leadott rendelésnél személyes átvételre is van lehetőség de csak és kizárólag a Dunakeszi üzletünkben vehető át.Ebben az esetben természetesen a webáruház árai érvényesek!
GLS CSOMAGPONT,CSOMAGAUTOMATA
A megrendelt csomagodat kérheted GLS csomagpontra vagy GLS csomagautomatába.
Üzletünk(személyesen csak itt tudsz vásárolni)!
Dunakeszi Fóti út 120 ( Tesco üzletsor)
Telefon:06 70 357 3447 ( nyitvatartási időn belül hívható)
Email:
Nyitva tartás: H-P 9.00-19.00
Szo: 9.00-18.00
Vas: 10.00-14.00
------
Figyelem!!!
A webáruházban is megrendelheted a termékeket és átveheted Dunakeszin lévő boltunkban,de ebben az esetben várnod kell amig értesítünk emailben vagy telefonon hogy mikor veheted át a csomagot. Minden webáruházban megrendelt terméket amit személyesen szeretnél átvenni, CSAK 4 napig tudjuk félretenni neked. Ha ezalatt az idő alatt nem tudod átvenni, akkor visszakerül a polcra. Ez minden nálunk kapható termékre vonatkozik.Akciós terméket CSAK 2 napig tudunk elrakni.
Vásárláskor válaszd a személyes átvételt,majd a Dunakeszi boltot .
Felíratkozás termék értesítőre:
Előfordul, hogy kifogyunk bizonyos termékekből. Ha szeretnél értesítést kapni arról hogy mikortól lesz újra kapható webáruházunkban illetve boltjainkban, akkor iratkozz fel termék értesítőnkre, és amint raktárunkba érkezik, mi ezt emailben jelezzük feléd.
------
E)
Jelen weboldalon az 1997:CLV.Fogyv.tv.14.§(4) és (5) szerint az árak feltüntetése magyar forintban történik, a webshop piros vastag betűvel jelzi az árakat. A termékek mindig a megrendelés pillanatában feltüntetett fogyasztói áron kerülnek értékesítésre – Szolgáltató fenntartja a jogot termékei árainak eseti változtatásaira, amely nem visszaható hatályú.
Fizetési lehetőségek:
1. Utánvéttel, ebben az esetben a futárnál fizet készpénzben a csomag átvételekor(ebben az esetben utánvét díjat számolunk fel.táblázatott lásd fent).
2. Bankkártyás fizetés (itt a webáruházunkban kifizeti a terméket és a futár kézbesíti )
3. Átutalással (ebben az esetben a megrendeléstől számított 5 munkanap áll rendelkezésére hogy az összeget átutalja, ha ez nem történk meg, töröljük rendelését).
Számlaszámunk: CIB BANK 10700653-66185424-51100005
4. OTP , MKB ,K&H SZÉP KÁRTYA (ezzel csak a webáruházunkban vagy boltjainkban tud fizetni, a futárnál nem)
Ha szép kártyával rendeznéd vásárlásodat,a bank oldalán válaszd ki az alszámlát amin van fedezett,mert a rendszerünk alap esetben a szabadidő al számlát terheli meg!!!
5.K&H szép kártya szabadidő alszámla ( személyesen tudsz vele fizetni boltunkban (jelszó szükséges),és a webáruházban,itt átutalással tudod a rendelést kifizetni , partner kód megadássával: 84035656 ).A partnek kódot fontos megadni,mert anélkül nem tudjuk érvényesíteni a rendelést!!!
Lépj be a K&H bankfiókodba.Utald el a vásárlás végösszegét ,az utalási közleménybe írd be cégünk azonosítóját: 84035656.(a közlemény ne maradjon le!!!).A bank jelzi nekünk az utalást és már kezdjük is a rendelésed feldolgozását.
6. Bankkártyás fizetés a futárnál.
A SZÉP kártyás fizetés webáruházunkban ugyan úgy működik, mint egy bankkártyás fizetés.
OTP SZÉP KÁRTYA SZABADIDŐ ALSZÁMLA
a) Az OTP Széchenyi Pihenőkártya használható webshopban történő fizetésre. A fizetési tranzakciót az Internet-eléréssel rendelkező kártyabirtokos indítja el a kiválasztott elfogadóhely által üzemeltetett webshopban. Az OTPDirekt gyors, biztonságos, ellenőrzött fizetési mód, a fizetés rendszerint előre történik. Javasoljuk, hogy a webshopban kiállított bizonylatot nyomtassa ki, őrizze meg és vigye magával a szolgáltatás igénybe vételekor.
b) Az OTP SZÉP portálon keresztüli elfogadás szintén gyors, kényelmes és biztonságos fizetési módot biztosít az igénybevétel időpontjában, a szolgáltatás nyújtásának a helyszínén. A kereskedő adja meg a kártya adatait az OTP SZÉP portálon keresztül, majd a fizetési tranzakció az OTPdirekt felületre átirányítva történik. A kinyomtatott bizonylatot a kártyabirtokosnak kell hitelesíteni, aláírni.
OTPAY MOBIL FIZETÉSI MÓD
Áruházunkban az OTP Bank által a közelmúltban elindított, innovatív mobil fizetési móddal is kiegyenlítheti vásárlása ellenértékét. Az OTPay olyan mobil fizetési megoldás, amely segítségével a vásárló az OTPay mobiltelefon alkalmazásban előzetesen regisztrált bankkártyájával fizethet. A tranzakció lebonyolításához egy okostelefon, mobil telefon internet hozzáférés (Wi-Fi vagy mobilinternet) és természetesen a regisztrált és aktivált bankkártyával rendelkező OTPay alkalmazás szükséges.
Az OTPay alkalmazásba az alábbi, OTP Bank és más pénzintézet által kibocsátott kártya típusok regisztrálhatók:
Visa
Electron
MasterCard
Maestro
American Express
Az OTPay mobil fizetési mód során, a hagyományos internetes vásárlásoktól eltérően, nincs szükség bankkártya adatok megadására. Vásárláskor a fizetést a saját okostelefonján bonyolítja. Minden tranzakciót az Ön által választott mPIN megadásával hagy jóvá.
Internetes vásárláskor az OTPay fizetési mód kiválasztása után mobiltelefonszáma vagy OTPay azonosítója megadásával indítja a fizetési tranzakciót. A vásárlásról szóló értesítés az előzetesen telepített OTPay alkalmazáson keresztül érkezik a mobiltelefonjára. Ezt követően a saját maga által választott mPIN kód megadásával hagyja jóvá, ill. utasítja el a fizetési kérést.
A megoldás egyik legnagyobb előnye a biztonság, hiszen a vásárlás során nem ad meg kártyaadatot!
Az OTPay mobil fizetési tranzakció folyamata
1. A kívánt termék/szolgáltatás kiválasztása után a webáruházban véglegesítse kosara tartalmát.
2. A fizetési módok közül válassza ki az OTPay fizetési módot.
3. A webáruház felületen adja meg mobiltelefon-számát vagy OTPay azonosítóját.
4. A mobiltelefonján lévő OTPay alkalmazásba megérkezik egy üzenet, amely tartalmazza a vásárlás adatait (Elfogadóhely/webáruház neve, vásárlás összege).
5. Az OTPay alkalmazásban a fizetés jóváhagyása során válassza ki a használni kívánt, előzetesen regisztrált bankkártyát.
6. Az mPIN kód megadásával hagyja jóvá a fizetési kérést.
7. A tranzakció sikerességéről/elutasításáról az alkalmazás tájékoztatja Önt. A tranzakció eredménye és annak adatai később is megtekinthetőek az alkalmazásban.
8. Amennyiben visszairányításra kerül a webáruházba, a webáruház a saját felületén is tájékoztatja Önt a tranzakció eredményéről, és opcionálisan felajánlja a további böngészés, vásárlás lehetőségét.
További információ: https://www.otpbank.hu/otpay/
F)
A szerződéskötést követő telefonos kapcsolattartásra és a fizetési eszköz használati díjára vonatkozó részletes szabályok:
Korm.r. 6.§ Ha a vállalkozás a szerződéskötést követő kapcsolattartáshoz telefonos ügyintézést biztosít, a vállalkozás biztosítja, hogy a vele kapcsolatba lépő fogyasztót a hívásért emelt díj nem terheli. A www.proteinbuilder.hu ügyfélszolgálati telefonszáma normál (nem-emelt) hívásdíjú telefonszám: +36-30/735-3781.
Korm.r. 7.§(1) A vállalkozás az adott fizetési mód igénybevételéért a fizetési móddal összefüggésben felmerült általa viselt költséget meghaladó díjat nem számíthat fel (ilyen költség az esetleges utánvét költsége, melyet változatlan értéken számláz tovább).
G)
Jelen tájékoztatásra és a weboldalon található termékleírásokra a Korm.r. 11.§-a érvényes.
Fogyasztó a teljesítés igényét a weboldalon a rendelés gombra kattintás pillanatában (vagy telefonos rendelésben) jelzi, tehát "azonnali" teljesítést kér (Korm.r. 13.§ és 19.§).
Rendelés felvétele a weboldalon: a hét minden napján 0-24 óráig lehetséges. A beérkezett rendelések HÉTKÖZNAP 10-15 óra között kerülnek feldolgozásra.
A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelés leadására, amennyiben az a munkaidő lejárta után történik, az azt követő napon kerül feldolgozásra. Ügyfélszolgálatunk minden esetben emailben visszaigazolja, hogy mikor tudja teljesíteni a megrendelését. Általános teljesítési határidő: a visszaigazolástól számított 2- 7 munkanapon belül.
FIZETÉSI LEHETŐSÉG KÜLFÖLDRŐL TÖRTÉNŐ (EU) RENDELÉS ESETÉN:
1.Bankkártya
2.Átutalás.
Átutalás esetén az alábbi számla számra utalja el a vásárlás végösszegét:
HOUSE OF PAIN MAGYARORSZÁG KFT
IBAN: HU26-1070-0653-6618-5424-5000-0005
A Rendelés menete:
1. Webáruházunkban regisztrálás nélkül is vásárolhat,
2. A vásárolni kívánt termék kosarára kattintva tudja a terméket megvenni(a kosárba több termék is rakható)
3. Miután kiválasztotta az Önnek megfelelő terméketm a vásárlás gombra kattintva ellenőrizheti kosara tartalmát és összértékét (a képernyő bal felső sarkában található a megpakolt kosár)
4. A teljes rendeléshez ki kell tölteni az űrlapon piros csillaggal jelölt részeket (kötelező), a szállítási módot (utánvét vagy személyes átvétel valamelyik boltunkban). Az adatbeviteli hibák javítására a „Megrendelés” gomb megnyomása előtt van lehetősége.
5.Megrendelés visszaigazolása,feldolgozása.
6. Megrendelés után a rendszerünk automatikusan küld egy emailt, amiben jelzi hogy rendelésedet rögzítettük.
7. A futár cég amint átvette a csomagot, kap egy emailt miszerint szállítás alatt vagy teljesítve ,értesíti Önt e-mailben és SMS-ben (ha telefonon rendelt) hogy melyik nap várhatja a csomagot.
8. Telefonon is rendelhet hétköznap 10-15 óra között a 06 30 735 3781 telefonszámon.
9. várható szállítási idő 2-7 munkanap.( ez változhat ha valamelyik termék hiánycikk).
FIGYELEM : A szállítást olyan helyre kérje, ahol mindig tartózkodik valaki, aki tud a csomag érkezéséről.
Kérjük, hogy abban az esetben rendelje meg a kívánt termékeket, amennyiben a csomag átvételekor ki tudja fizetni annak díját a futárnak - kivéve a teljes összegű SZÉP-kártyás vagy utalásos előrefizetést!
A futár nem tud alkalmazkodni mindenkihez, így a csomagok hétköznap 8-17 óra között várhatóak. Nincs alapesetben (díjmentes) lehetőség arra, hogy a csomagot pontosan egy Ön által kért időpontra szállítsuk, pl. délelőtt 10.
Át nem vett, visszaküldött csomagok esetén a visszaszállítás díját a megrendelőre terheljük, újra küldését kizárólag a csomag ellenértékének előre történő átutalása esetén áll módunkban ismételten elindítani. Ha Ön egy másik alkalommal rendel webáruházunkból,már csak előre utalás vagy bankkártyás fizetés után tudjuk a csomagot kiszállítani. Ez kivétel nélkül minden olyan esetben érvényes, ha Ön legalább egy alkalommal nem vette át, nem kérte a csomagot (legyen az bármilyen ok). Erre azért van szükség, mert sokan szórakozásból rendelnek és onnantól hogy mi átadjuk a futárnak a csomagot, nekünk a futárcég felé (szállítási díj) fizetési kötelességünk van, akkor is ha Ön nem vette át a csomagot.
A szállítási díjat is tartalmazó számlát a csomagban találja meg.
Jelenti-e az elektronikus visszaigazolás, hogy az eladó elfogadta a megrendelésünket és a termék leszállítására kötelezettséget vállalt?
Tudnunk kell, hogy az e-mailben küldött automatikus visszaigazolással az eladó még nem fogadja el a megrendelésünket, ez még nem jelenti a szerződés létrejöttét, mivel a visszaigazolás mindösszesen a megrendelésünk eladóhoz való megérkezését igazolja. Így adott esetben tévedésből vagy programhiba miatt visszaigazolt alacsony ár vagy készlethiány esetén a kereskedő nem köteles a termék leszállítására az automatikus visszaigazolásban foglalt feltételekkel.
Mikor tekinthető létrejöttnek a szerződés?
A szerződés akkor jön létre, tehát amely időponttól kezdve abból a felekre nézve jogok és kötelezettségek származnak, ha a kereskedő a visszaigazolást követően egy újabb e-mailben (ez a gyakoribb) vagy például telefonon értesíti a fogyasztót a megrendelés teljesítéséről, a termék postára adásáról (a futárcégnek való átadásáról) vagy az üzlethelyiségben való átvétel lehetőségéről.
Megértésüket köszönjük. Eredményes vásárlást kívánunk!
http://magyarefk.hu/hu/hasznos-tudnivalok/internetes-vasarlas/megrendeles-es-szerzodeskotes.html
Korm.r. 20.§ (2)b) szerint a szerződés teljesítésétől a Fogyasztó a rendelés után, legfeljebb 14 naptári napon belül, Korm.r. 4.§.9. szerint az címre küldött email nyilatkozattal állhatna el - viszont a Kormányrendelet az alábbi kivételt is tartalmazza: "a romlandó vagy minőségét rövid ideig tartó termékeket, valamint az olyan zárt csomagolású termékeket, amelyek egészségvédelmi vagy higiéniai okokból már nem küldhetőek vissza az átadást követően, a felbontás után". Termékeink nagy része ebbe a kivételbe tartozik.
Lemondani a rendelést tehát csak sportszerek, törölközők, pólók stb. esetében lehetséges, étrend-kiegészítőt tartalmazó megrendelések esetében nem lehet.
Ha nem tetszik egy termék vagy nem az amít szerettél volna,küld vissza átvételtől számítva 14 napon belül és mi visszautaljuk az árát.A visszaküldés díja ebben az esetben téged,vásárlót terhel.
Weboldalon keresztül történő megrendeléstől telefonos úton (szóban) elállni nem lehet. Az elállási nyilatkozattal felmondott rendelés teljes díját, Korm.r.23.§ szerint Szolgáltató a felmondástól számítva a legkésőbb 14 napon belül, banki átutalással téríti meg a fogyasztó felé.
Már kiszállított, de hibás teljesítésű (hibás összeállítású, vagy a szállítás során elromlott) tételek esetén, szavatossági/jótállási igények teljesítésével kapcsolatban Szolgáltató a visszaszállítását vállalja (Korm.r.24.§).
Elállási nyilatkozatminta:
----
Címzett:
Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk
elállási jogomat/jogunkat az alábbi szolgáltatás
nyújtására irányuló szerződés tekintetében:
........................................................
Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja:
A fogyasztó(k) neve:
A fogyasztó(k) címe:
Kelt
----
Korm.r.29.§ esetében - különös tekintettel § a) és d) - a fogyasztó elállási jogával nem élhet, ha rendelését jelen weboldalon leadta, Szolgáltató időben és tartalomban pontosan a rendelésnek megfelelő tételeket kiszállította, de fogyasztó azt mégsem kívánja átvenni. A kormányrendelet ezesetben - a helyes teljesítésre tekintettel - nem kötelezi a Szolgáltatót sem a termékek visszaszállítására, sem a díjak visszafizetésére.
H)
A "www.proteinbuilder.hu" webáruház szolgáltatásait az alábbi vállalkozás látja el:
House of Pain Magyarország Kft.
-------------------------------
Székhely :2132 Göd,Őszapó utca 141
Adószám: 23107861-2-13
Cj.: 13-09-143604/21
Levelezési cím: 2132 Göd,Őszapó utca 141
Közös elérhetőségek, rendelés, ügyfélszolgálat és panaszkezelés esetére:
emailben:
illetve boltunkban:
2120 Dunakeszi Fóti út 120 Tesco üzletsor
I)
Ügyfélszolgálat, információk, esetleges panaszbejelentés: hétfőtől péntekig 10:00–14:00 óra között telefonon vagy emailben.
Ünnepnapokon panaszvonaluk és információs telefonszámaink nem üzemelnek.
Akciók,villám akciók, "Még a hűlyéne is megéri" akciónk:
Minden esetben olvasd el az adott akcióról szóló kiírást,szabályt rendelés leadása előtt.
Előfordulhat hogy egy egy akcióra egyedi szabály érvényes,például "A hűjének is megéri" akció keretein belül egy vásárló csak 1 darab terméket rendelhet,többet nem.Rendelés leadása előtt ezt vedd figyelembe.
Webáruházunkban lehetőséged van hűség pontgyűjtésre.
Pontgyűjtés szabályzat a www.proteinbuilder.hu webáruházban:
-a pontgyűjtés regisztráció köteles ,
-vásárlás előtt regisztrálnod kell ha szeretnél pontokat gyűjteni,
-minden elköltött bruttó 100 forint után 1 pont jár,ez 1 forintnak felel meg,
-az összegyűjtött pontok egy részét már a második vásárlásnál el lehet költeni,ennek egy
szabálya van,minimum bruttó 5000 forint értékben kell termékeket vásárolni,
-a pontok nem válthatók be készpénzre és csakis webáruházunkban vásárolhatók le,
-a pontokat nem lehet átruházni,
-pontokat minden a webáruházban található termék után kapsz,az akciós termékek után
is.
-a pontgyűjtés csakis megvásárolható termékre érvényes,szállítási vagy utánvét díj után nem jár hűségpont.
A pontok levásárlása,beváltása:
-Az összegyűjtott pontok egy részét elkezdheted levásárolni már a második rendelésed után.
-Minimum 5000 Ft-ért kell terméket vásárolnod ( a szállítási díj nem számítódik bele) ahhoz hogy kezd a pontok egy részét beváltani.
-Egy vásárláson belül az összegyűjtött pontok 30%-a vásárolható el.Az összegyűjtöt pontokat nem tudod egy az egyben levásárolni,sem pénzé tenni.
-A vásárlásod végén a rendszer felajánlja a pontok beváltásának lehetőséget.Ha elfogadod a rendszer le is vonja a pontjaid 30%-át és ez levonásra kerül a végösszegből.
Ruhák ,kiegészítők ( kesztyűk,övek) javítása,cseréje üzletünkben
Ruha , kesztyű ,öv ,stb .vásárlásakor kapott blokkot,számlát kérjük tartsák meg legalább fél évig,ugyanis minden
itt említett termékre 6 hónap garanciát adunk. Ha például elszakad a kesztyű javítjuk ( ha nem lehet javítani cseréljük),
ha egy cipzár meghibásodik akkor javítjuk, a cipzárat kicseréljük. stb.
A javítás vagy csere mindig a hiba mértékétől függ. Ha egy forgalmazó ügy dönt hogy javítható az általa forgalmazott
ruha darab,kesztyű ,akkor javítani fogja. Ilyen esetben előfordul hogy 1-2 hetet is várni kell a javításra.
Vásárláskor kérjük ezt vegyék figyelembe.
2013. évi V.tv. (Ptk. 6:159.§ - 6:174.§) szerinti kellékszavatossági vagy termékszavatossági igényre, jótállásra anyagi követelést csak a megérkezett tételek átvétele után, a) közös megegyezés útján, b) békéltető eljárással vagy c) polgári jogi eljárásban lehet érvényesíteni.
Jótállási igény benyújtásának feltétele: ha a kiérkezett tételek (termékek) nem használhatóak (gyártási hibások, vagy szállítás közben elromlottak), és etekintetben egyértelműen megállapíthatóan a szállítót (DiopTrans, Sprinter) vagy forgalmazót (Proteinbuilder.hu) terheli felelősség.
Kellék-/termékszavatossági és jótállási igény egyszerre nem érvényesíthető.
Szavatossági vagy jótállási igény benyújtása 19/2014(IV.29) NGM.r. szerint nem fogyasztóvédelmi panasznak minősül. Rendelet szerint szavatossági igényéhez a létrejött fogyasztói szerződést a fogyasztónak kell bizonyítania, az eredeti ÁFÁs számla bemutatásával. A szavatossági igényről jegyzőkönyvet kell felvenni. A szavatossági eljárást a rendelet 4.§-a részletesen leírja.
J)
A jogszabályok hatályos szövege elérhető:
45/2014(II.26) Korm.r. http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=167547.260043
2001:CVIII Ektv. http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=57566.254495
2013:V Ptk. http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=159096.239298
19/2014(IV.29) NGM.r. http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=168978.263277
Z) Záradék
2014.06.14 előtt kötött fogyasztói szerződések (megrendelések) esetére jelen tájékoztatót tartalmában, a 17/1999.(II.5) Korm.r.-tel összhangban kell értelmezni.
1.sz. melléklet
A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló tájékoztató
1. Kellékszavatosság
- Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?
Ön a szolgáltatás hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a 2013. évi V. tv (Polgári Törvénykönyv) 6:159.§ - 6:167.§ szabályai szerint.
- Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján?
Ön – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat.
Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.
- Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét?
Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívom a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.
- Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?
Ön a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
- Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?
A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a House of Pain Magyarország Kft., mint "vállalkozás" nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
2. Termékszavatosság (Ptk. 6:168.§ - 6:170.§)
- Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?
Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön – választása szerint – az 1. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
- Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?
Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
- Milyen esetben minősül a termék hibásnak?
A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
- Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
- Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.
- A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?
A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
– a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
– a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
– a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.
A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
Felhívom figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.
3. Jótállás (Ptk. 6:171.§ - 6:174.§)
Hibás teljesítés esetén szolgáltatók jótállásra kötelesek. Jótállás érvényesítési határidő a termékek átvétele utáni 14 naptári napon belül.
A hibás teljesítés a helyes összeállítású tételek újra kiszállításával kimenthető. Fogyasztó választhatja a tételek díjának visszafizetését is (a korábbi-, illetőleg az újra-szállítás költségeit szolgáltató visszaadni nem tudja, mert a szállítás, mint szolgáltatás megtörténik a csomag átvételével).
A vállalkozás jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után - és a szállítónak a fogyasztótól való eljövetele után - keletkezett.
Felhívjuk figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont Önt a jótállásból fakadó jogok az 1. és a 2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.
Tájékoztató érvényes: 2014.06.14-től.
Webáruházunkban a termékek kategóriákra vannak szétosztva. A különböző kategóriákat a weboldal bal oldalán található menüből választhatod ki.Ez megkönnyiti nagyban a keresett termék gyorsabb megtalálását.
Minden termékhez igyekszünk tartalmas leírást tölteni és tápanyag táblázatott.
Ha bármilyen eltérést találsz a termékek összetételét illetően,kérjük ezt jelezd felénk és mi korrigáljuk a hibát.Előfordulhat hogy a termékek feltöltésekor híbázunk,ezért ígyekszünk rendszeresen ellenőrizzük mi is a forgalmazott termék leírását.
Webáruházunkban a termékek ára piros színnel van feltüntetve.
II. FEJEZET
Adatkezelési Nyilatkozat a 2011.évi CXII.tv. (Iöj.tv.) szerint
A)
A vásárlói adatok rögzítése az adatok köre szerint, csak regisztráció (tájékozódás) céljára hozzájáruláson alapul (tv.20.§(1)), viszont konkrét rendelés (vásárlás) leadása esetében kötelező.
Iöj.tv. 4.§ szerint kezelt adatok köre: a fogyasztói szerződés (45/2014(II.26) Korm.r. szerinti) létrejöttéhez, a kiszállítás teljesítése és az értékesített termék/szolgáltatás árának beszedését bizonylatoló, 2007:CXXVII (Áfatv.) szerinti nyugta vagy számla kiadásához szükséges adatok.
A "www.proteinbuilder.hu" weboldal szolgáltatásait alábbi vállalkozás látja el, így mint (Iöj.tv.3.§. 9 és 18 szerint) adatkezelő és adatfeldolgozó:
House of Pain Magyarország Kft.
-------------------------------
Székhely: 2132 GÖD,ŐSZAPÓ UTCA 141
Adószám: 23107861-2-13
Cj.: 13-09-143604/21
Központi telephely elérhetősége:2120 Dunakeszi,Fóti út 120 Tesco üzletsor
Központi email:
Központi telefonszám: +36-30/735-3781
Az ügyfél az adatai megadásával felhatalmazza a "House of Pain Magyarország Kft."-t adatainak Iöjtv.4.§(1) és 5.§(1)a) alapján, kizárólag jelen Adatkezelési Nyilatkozat szerinti célnak megfelelő kezelésére.
A rendeléskezelés során megadott adatokat a "House of Pain Magyarország Kft." kívül álló személyek részére nem közli, azokat nyilvánosságra nem hozza. A nyilvántartott adatokhoz csak a "House of Pain Magyarország Kft." felelős munkatársai férhetnek hozzá,valamint a következő adatkezelők:
-Számadásfüzet BT )Könyvelő és Adótanácsadó Betéti Társaság
1214 Budapest, Csikó sétány 23. 1. em. 7.
Adatfeldolgozó neve: GLS General Logistics Systems Hungary Csomag-Logisztikai Kft.
Székhelye: 2351 Alsónémedi, GLS Európa u. 2.
Adószám:12369410-2-44
Cégjegyzék szám:13-09-111755
Levelezési cím: 2351 Alsónémedi,Európau.2
Adatfeldolgozás helye: 2351 Alsónémedi ,GLS Európa u. 2.
E-mail cím:
Telefonszám:+36 1 802 0265, +36 20 890-0660*
Az adatfeldolgozó az adatkezelővel írásbeli szerződésben meghatározott módon közreműködik a megrendelt termék szállításában. A termék szállításához szükséges személyes adatokat vevő neve, címe, telefonszáma az adatfeldolgozó a kiszállítás időtartalmáig kezelheti, ezt követően haladéktalanul törli.
Adatfeldolgozó neve: 24 Works Magyarország Kft
Székhelye: 9024 Győr,Cuha utca 6
Adószám: 14600988208
Cégjegyzék szám: cg 08 09 017462
Levelezési cím: 9024 Győr, Cuha utca 6
Adatfeldolgozás helye: 9024 Győr,Cuha utca 6
E-mail cím:
Telefonszám: 06-30/9866-223
Adatfeldolgozó: Irq Hosting Kft
Székhelye: 1015 Budapest, Donáti u. 38/A. Fszt.
Adószám:23408416-2-41
Cégjegyzékszám: Cg.01-09-964304
Levelezési cím: 1015 Budapest, Donáti u. 38/A. Fszt.
Adatfeldolgozás helye: 1015 Budapest, Donáti u. 38/A. Fszt.
Email cím:
Telefonszám: 06-1/233-7777
Az adatfeldolgozó az adatkezelővel írásbeli szerződésben meghatározott feladatokat lát el, személyes adatok megismerésére nem jogosult.
Iöj.tv.7.§(5) alapján a regisztrált adatok zárt adatbázisban kerülnek tárolásra, azokhoz sem a weboldal látogatói, sem más fogyasztók nem tudnak hozzáférni.
2001:CVIII.Ektv.4.§ h) pontja tekintetében tájékoztatjuk vásárlóinkat, hogy adataik tárolását az IRQ Hosting Kft. (1072 Budapest, Rákóczi út 42. http://www.irq.hu/ E: T:+36-1-233-7777) szerverterme végzi. Az adatok tehát Magyarországon belül, Budapesten kerülnek tárolásra.
Megrendelésekkel kapcsolatos adatok Iöj.tv.5.§(1)b) pontja a 2003:XCII.Art.47.§(3) alapján teljesítendő, Art.164.§(1) szerint legalább 5 évig (a kibocsátott számlákon az adó megállapításához jog elévüléséig) kezelendőek.
Iöj.tv.14.§ szerint ez időn belül a fogyasztó (ügyfél) kérelmezheti az adatkezelőnél
a) tájékoztatását személyes adatai kezeléséről,
b) személyes adatainak helyesbítését, valamint
c) személyes adatainak törlését vagy zárolását - a kötelező adatkezelés kivételével.
B)
A hírlevélre történő regisztráció nem kötelező szolgáltatás (Iöjtv.5.§(1)). A hírlevélre feliratkozáskor az érdeklődők nevét és email címét kérjük el. A hírlevélről a vásárlói regisztrációtól függetlenül bármikor le lehet iratkozni, ekkor etekintetben az adatkezelés hatálya megszűnik.
C)
A jogszabályok hatályos szövege elérhető:
2011:CXII Iöjtv. http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=139257.262814
2003:XCII Art. http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=75807.256088
2007:CXXVII Áfatv. njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=111467.256090
2001:CVIII Ektv. http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=57566.254495
Kérdések rovat szabályzat!!! Fontos-olvasd el!!!
Weboldalunkon található Kérdések rovatban( fórum) bárki kérdezhet és bárki válaszolhat(hozzászólhat) a mások által
feltett kérdésekre.
Pár betartandó szabály a kérdezőknek,hozzászólóknak:
A kérdezők,válaszadók,szabadon és általuk választott nick neveken írnak, és róluk kizárólag olyan személyes információ jelenik meg, amit saját magukról önkéntesen adtak meg.
TILOS:
1) trágár kifejezéseket, sértő szavakat, másokban megbotránkozást, félelmet keltő kifejezéseket használni;
2)olyan tartalmat elhelyezni, amely mások szerzői jogát, iparjogvédelmi, illetve védjegy jogát sértheti, ilyen tartalomra utalni, vagy ilyen tartalom használatára a kérdezőket buzdítani;
3) személyes adatokat, telefonszámot, e-mail címet, idézett telefonbeszélgetés-, privát üzenet, vagy e-mail részletet elhelyezni, még az érintett beleegyezésével sem,
4)olyan termékeket ajánlani, amelyek forgalmazása bűncselekményt vagy szabálysértést valósít meg (pl. kábítószer, tudatmódosító anyagok), vagy amelyek forgalmazása engedélyköteles (pl. fegyverek, gyógyszerek, veszélyes tárgyak), továbbá forgalomba nem hozható termékeket eladásra felkínálni (például üdülési csekk, étkezési utalvány, engedélyezetlen élelmiszerek, át nem ruházható értékpapírok);
5)olyan tartalmat közzétenni, vagy olyan tartalomra hivatkozni, amely Proteinbuilder jó hírnevét, üzleti érdekeit, általános megítélését, így különösen szolgáltatásainak megítélését sértheti vagy veszélyeztetheti;
6)a moderátorok döntését felülbírálni és a törölt tartalmakat bármilyen módon újra elérhetővé tenni,
7)a Szolgáltató szolgáltatásainak bojkottálására felhívást intézni;
8) reklámot közzétenni, üzletszerű kereskedelmi tevékenységet folytatni.
9) politikai vonatkozású és/vagy tartalmú hozzászólást tenni.
10)magánszemélyként eladási, vételi, illetve csere ajánlatot tenni, vagy segítséget kérni ilyen ügyben;
A fenti szabályok bármelyikének megszegése okot adhat a kérdéses tartalom eltávolítására. A moderátorok nem kötelesek a törlés előtt figyelmeztetést küldeni.
Sportszer bérlés feltételei:
A Vállalkozó a tulajdonában lévő sporteszközöket bérleti díj ellenében bérbe adja a Bérlőnek. A bérleti szerződés a Bérlő részéről a sporteszközök megrendelésével –on-line foglalási rendszeren, telefonon keresztül vagy személyesen -, és bérleti díj megfizetésével – előleg vagy teljes összeg -, a Bérbeadó részéről a Bérlő végleges regisztrálással, a bérleti díj részének vagy egészének átvételével, illetve a szerződés mindkettejük részéről történő aláírásával válik érvényessé.
A megrendelés beérkezését követően Bérbeadó 7 napig fenntartja a lefoglalt eszközöket. Ez idő alatt kell a Bérlőnek az aláírt bérleti szerződést megküldeni és a bérleti díj összegét – előleg vagy teljes díj -,valamint a sportszerre vonatkozó kauciót megfizetni az általa választott módon Bérbeadónak.
A kauciót a vállalkozó a sportszer visszaküldése után ,ha a sportszer nem rongálódott,visszautalja azt a bérlőnek.
Ha a bérelt sportszeren bármi hiba ( szakadás,repedés,vágás ) keletkezik,a bérbeadó a kaució összegéből megjavítja azt és csak a fennmaradó összeget utalja vissza a bérlőnek.
A Bérlő minden esetben a szerződéskötéskor aktuális bérleti díjat és a kauciót fizeti, ami a sporteszköz bérlésének árát és annak Áfa-ját tartalmazza.
A bérleti díj semmiféle biztosítást nem tartalmaz!
Elállni a szerződéstől a feleknek az alábbi esetekben lehet:
Bérbeadó részéről: ha a bérbeadást a szerződéskötéskor előre nem látható az emberi életet, az egészséget vagy a vagyonbiztonságot külső körülmény veszélyezteti.
Amennyiben a bérletet Vis major esemény befolyásolja (árvíz, rossz időjárás stb.) a bérbevétel ezen okból történő teljes vagy részleges elmaradásáért a Bérbeadó semmilyen felelősséget nem vállal. Ilyen esetben a Bérlő kártérítési, pénz visszafizetési igénnyel nem élhet.
Bérlő részéről: A bérlőnek joga van elállni a szerződéstől lemondási díj megfizetése ellenében. Ennek összege a bérbevétel első napját megelőző
30 vagy ettől korábbi napig: a bérleti díj 30%-a
29 – 15 napig: a bérleti díj 40%-a
14 – 7 napig: a bérleti díj 65%-a
6 napig: a bérleti díj 100%-a
Ez esetben Bérbeadó jogosult az őt megillető összeget a Bérlő által befizetett összegből levonni, azt megtartani. A fennmaradó összeg a Bérlőt illeti meg. Abban az esetben, ha Bérlő által befizetett összeg nem fedezi Bérbeadó költségeit, a fennmaradó különbözetet a Bérlő a lemondást követő 14 munkanapon belül köteles Bérbeadónak megfizetni.
A Bérlő vállalja,hogy az átvett sporteszközökért teljes mértékű erkölcsi és anyagi felelőséget vállal, azok elvesztése, megrongálódása esetén a sporteszközök beszerzési árát a Bérbeadó részére megfizeti.
A Bérlő a Bérbeadótól a sporteszközöket a helyszínen aláírt átvételi elismervény ellenében veszi át, melynek kitöltéséhez személyi igazolvány és lakcímkártya bemutatása szükséges. A bérlő a sporteszközöket a Bérbeadó telephelyén 10:00 órától .
A bérlő vállalja, hogy a leadás időpontjában a sporteszközöket a megbeszélt helyen legkésőbb 15:00 óráig átadja a Bérbeadónak vagy megbízottjának. A bérlő vállalja, hogy amennyiben 15 óra után adja le a sportszereket, további 1 napos kölcsönzési díjat fizet ki minden megrendelt sportszer után.
Bizonyára már sokan tapasztaltátok,hogy különböző gyártók termékeinél a dobozból
nagyon sokszor kimarad az adagoló kanál,vagy a rögzitő fólia leszakad.. Emiatt páran panaszt is tesztek.
Sem mi ,sem a gyártók nem tudjuk (és nem is garantáljuk) garantálni azt hogy minden termékez van csomagolva adagoló
kanál,ugyanis a gyártás,illetve csomagolás során ez sajnos kimaradhat,ahogyan azt sem hogy a fólia nem mozdul el.
Az ember is hibázik és ez így van a gépekkel is.
Azt nem tehetjük meg hogy minden dobozt kibontunk hogy ellenőrizzük vajon van e benne
kanál,vagy a kupak alatti fólia rendesen rögzitve van,mert bontott terméket nem lehet,nem szabad eladni. A gyártók és mi is feltüntetjük a termékek
csomagolásán a pontos adagolást,így az adagolókanál bármikor helyettesíthető egy teás vagy
leveses kanállal ,illetve konyhai mérleggel is kimérhető az adagolás.
1 teás kanál =5 g
1 leveses kanál púpozva=25 g (+- 1 g)
Gyakran feltett kérdések:
Mikor vehetem át személyesen a megrendelt terméket a boltukban?
Csak abban az esetben érdemes bejönni érte, ha jeleztük, hogy a csomag már ott van. Előtte teljesen felesleges, mert a csomag még nem készült el, valamilyen termékre várunk, vagy valamilyen termék még úton van. Az értesítés elsősorban e-mailben vagy telefonon történik.
Mennyi idő mulva szállítják a csomagot ha megrendelem?
Általában ha van minden raktáron amit rendelt akkor 2-3 napon belül már viszi is a futár.Ha valamilyen termékből időközben kifogytunk,akkor a megrendeléstől számitva 7 munkanap nap a szállítási idő.A várakozási időt jelezzük emeilben.
Pólót,kesztyűt vásároltam és már használtam,de rájöttem hogy nem jó a méret,van csere lehetőség?
Minden nálunk (webáruházban)vásárolt terméket 14 munkanapon belül visszaveszünk abban az esetben ha még eredeti állapotban van,rajta van a címke és NEM lett hordva,használva.Akkor nem cserünk ha pár nap viselés után rájössz hogy neked ez a méret( póló,nadrág,kesztyű) nem jó.(étteremben sem mondjuk a pincérnek hogy nem ízlet az étel és ezért nem fizetjük ki,de ennek ellenére megettük).
Mikor hozza a futár a csomagot?
Azt sajnos mi sem tudjuk hogy pontosan mikor.Mi minden hétköznap 14 órakor átadjuk a futárcégnk a csomagokat,onnan
ők a saját telephejükre viszik,itt bevételezik a csomagokat és másnap reggel már szállítják,de hogy melyík városban milyen időpontban érkezik ezt nem tudjuk.A szállítási időpontról a futárcég emailben küld értesítést.
Mi történik akkor ha a futár nem talál a megadott címen?
Ilyen esetben a futár hagy egy értesítőt miszerint következő nap ismét viszi a címre a csomagot.Ha két egymás utáni próbálkozás után nem talál senkit a címen,akkor a futár vissza küldi nekünk a csomagot.
Vásárláskor jár ajándék is ?
Nem,nem jár ajándék.Ennek ellenére mi ígyekszünk mindig belecsempészni a csomagotokba egy -egy kis apróságot,ezért is arra kérünk titeket hogy a mejegyzés rovatba ne írjátok meg hogy milyen ajándékot kértek,mert amugy NEM jár(nem úgy hírdetjük termékeinket hogy jár melléjük bármilyen ajándék).Ezzel mi csak kedveskedni próbálunk nektek.
Nagyobb összeg vásárlása esetén jár további kedvezmény?
Nem,sajnos nem tudunk további kedvezményt bíztositani senki számára.
Tudok-e módosítani a rendelésemen?
Igen,abban az esetben ha még nem adtuk át a futárnak a csomagot,azaz hétköznap 15 H-ig (utána már sajnos nem tudunk módosítani). Telefonszámunk: 06 30 7353781 vagy email
Elrontunk valamit (mármint mi), mi ilyenkor a teendő?
Sajnos van ilyen. Bármennyire is igyekszünk minden csomagot kétszer is átellenőrizni, emberek dolgoznak nálunk is, és bizony előfordulhat, hogy tévedünk. MINDEN ilyen esetben a saját költségünkön javítjuk a hibát. Általában ún. cserecsomaggal, azaz küldünk neked egy új terméket Futárral, amit akkor ad oda a futár, ha kap egy másik csomagot vissza. Így egy útból megoldható a csere. Ennek a költsége természetesen minden esetben, amikor mi tévedünk, bennünket terhel. Egyre kérünk csak, próbáld meg a vissza terméket egy dobozba becsomagolni, hogy az lehetőleg épen és sértetlenül érjen vissza hozzánk.
Ha nem ízlik a termék,de már ki van bontva van lehetőség cserére?
Nem,ilyen esetekben nem tudunk terméket cserélni.Bontott csomagolású termékeket csak indokolt esetben áll módunkban cserélni,visszavenni,ilyen eset pl.a lejárt szavatosság(ha mi küldtük így ki a terméket,ha a vásárlónál jár le akkor nem tudunk cserélni).
Termék csere,elállás a vásárlástól
A vásárló élhet az elállás jogával.A csomag átvételtől számítva 14 nap áll rendelkezésre hogy a vásárló jelezze ha nem kéri a megrendelt terméket.A termék csak új,címkés,bontatlan állapotban áll módunkban visszavenni.A visszaküldés díja a vásárlót terheli.
X,Y terméket kaptam ajándékba,ezt ki tudom cserélni más termékre?
Igen,van rá lehetőség,akkor ha nincs kibontva,ha nem használta,ha megőrizte a termék számláját,és ha nem régebben mint 2 hete vásárolta .Ilyen esetben minden cserével járó költség a vásárlót terheli.Ha személyesen jön be valamelyik boltunkban cserélni,akkor semmilyen költség nem terheli .
Minden termék ami rendehető a webáruházban,az megtalálható a boltokban is?
Általában igen,de előfordul hogy ott is kifogyunk bizonos termékekből.Minden esetben mielőtt vásárolni jönnétek valamelyik üzletünkben ,kérünk titetek hogy előte telefonon egyeztessetek a bolttal,hogy ne keljen felesleges utat tennetek.
És végül pár kedves üzenet (levél)Tőletek:
1. Tisztelt Hölgyem/Uram!
Köszönettel megkaptam a kért dolgokat, és köszönet a gyorsaságért és az ajàndék müzli szeletért.
(2015.12.18)
2. "A lehető legkorrektebb hozzáállás, amit valaha kaptam! Jó árak, extra kedvezmények, meglepi apróság a csomagokba, és nagyon-nagyon korrekt telefonos segítség! Profi ügyfélközpontúság! Köszönöm Protein Builder! " ( 2016.01.05)
3.Azért irok, mert szerintem ez a legjobb taplalekkiegeszito webaruhaz Magyarországon. Mindig meglepodok a gyors és zökkenőmentes kiszallitáson, a termékek minősegevel és az árakkal is maximalisan elégedett vagyok. Különösen jól esett, amikor ünnepnap előtt két nappal rendeltem és még előtte megkaptam a rendelésemet, mielőtt hosszú hétvége lett volna! Eddig minden hasonló érdeklődésű ismerősömnek ajanlottalak titeket, és a legtöbben át is pártoltak ehhez a webáruházhoz! Köszönöm szépen a munkatokat, csak igy tovabb! :) (2016.01.06)
4, Nagyon elégedett vagyok az itteni dolgokkal....sok embernek beajánlottalak titeket!
Csak így tovább! :) (2016.02.11)
5. Fasza az oldal korrektek az árak!Így tovább! (2016.03.10)
6.Köszönöm a gyors szállítást,a apró ajándékokat amiket a csomagba raktok.Jó a webáruház,sok sikert,csak így tovább.(2016.03.17)
7. Megérkezett a tegnap megrendelt csomagom, nagyon szépen köszönöm a segítséget
amit a szépkártyás fizetés során kaptam! Nagyon korrekt eladók, üzlet,és
szállítás, mint a villám! :) Úgyhogy legközelebb nem kérdés, hogy melyik üzletet
választom! Köszönöm az ingyenes postát, valamint a kis apróságokat a csomagban,
nagyon ritka az ilyen a mai világban. Nagyon segítőkészek voltak velem és nagyon
megvagyok elégedve, ezért írtam ezt a levelet, hogy még egyszer megköszönjek
mindent! (2016.04.26)
8. Kedves ProteinBuilder!
Nem szokásom ilyen visszajelzést adni, de nagyon meg vagyok elégedve a csapattal és teljesítéssel, szemben más táplálékkieg.webshoppal.
Köszönöm a gyorsaságot, amit rendelek késedelem nélkül megjön, és nem várom el és mégis minden rendelés alkalmával kapok valami termékmintát, nagyszerű :) nagyon értékelem és hűis maradok!
Egy elégedett vásárló :) ( 2016.05.11)
9. Az imént vettem át a csomagomat a futartol. Minden a megbeszéltek szerint
zajlott. Minden mértékben elnyerték a bizalmamat. Fontosnak éreztem, hogy
elmondjam, mivel manapság nehéz ilyen jó áron minőségi kiegészítőkhöz jutni.
Valamint a kommunikáció a megrendelővel, mind az Önök, mind a futár szolgálat
oldalán a lehető legjobb. Nem kellett napokat várni, telefonálgatni a futárral,
stb. Valamint a visszajáró becsomagolva a dobozban.. az volt a korona az egész
tetején!:) A telefonban említettem, hogy nem számít az a pár száz forint
különbség, mivel előre fizettem. De nem is ragozom tovább, Önök a
legkorrektebbek akikkel valha találkoztam! Sok üzlet példát vehetne...
Üdv. Ny. Róbert (2016.07.21)
10. Nagyon köszönjük a gyors szállítást!
Rendkívül meg vagyok elégedve Önökkel! :-) 2016.09.20)
11. Annyit szerettem volna még hozzáfűzni a mondandómhoz, hogy 100%-osan meg vagyok elégedve a céggel, mióta először rendeltem tőletek nem vagyok hajlandó mástól vásárolni(fél éve kb.), és már a barátaim is csak titeket választanak! Köszönöm és csak így tovább!
T.Bence.(2017.01.20)
12.Tisztelt "Protein Builder",
köszönöm szépen a villámgyors kiszállítást és az ajándék müzli szeletet!
Mindkettő nagyon kellemes meglepetés volt. :-)
Köszönettel:
V. Éva (2017.02.12)
13.
Sziasztok !
Köszi szépen nagyon gyorsan meg jött a csomag , és az ajándék carbo snacket is
:) szuperek vagytok!
S.Adrienn.( 2017.05.06)
14.
Sziasztok!
Mint vasarloi visszajelzes irom: nagyon kiralyok vagytok! Sokszor rendeltem mar toletek, mindig nagyon gyorsan ki van minden szallitva es mindig egybol jelzitek, ha barmit modositani kell.
Koszi, hogy legalabb ti megkonnyititek az ember eletet ezzel a hozzaallassal :D
Koszi!
Udv,
Gyongyver ( 2018.09.14)
15.
Sziasztok!
A levélváltásunk után nem egészen 18 órával már kézhez is vehettem az általam rendelt fehérjét.
Köszönöm szépen királyok vagytok. :D
Üdv,
Dávid ( 2018.09.18)
16.Tisztelt "Proteinbuilder"!
Ismét gyorsan, pontosan, kifogástalanul megkaptam a rendelésemet. ☺️ Szeretném megköszönni a munkájukat, és az ajándékokat amiket küldtek.
Maradok továbbra is hűséges vásárlójuk.
Üdvözlettel : Lukács G. Győrből ( 2018.11.14)
Nem jogszerű adatkezelés esetén panaszával az alábbi szervhez fordulhat:
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Postafiók: 5.
Telefon: +36 -1-391-1400
Fax: +36-1-391-1410
E-mail:
Panaszügyintézés:
Felhasználó a Szolgáltató tevékenységével kapcsolatos panaszait az alábbi elérhetőségeken
tudja bejelenteni:
Levelezési cím:
Proteinbuilder bolt
2120 Dunakeszi,Fóti út 120 Tesco üzletsor
Telefonszám: +36 30 735-3781 ( 10-14 óra H-P)
Email cím:
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Postafiók: 5.
Telefon: +36 -1-391-1400
Fax: +36-1-391-1410
E-mail:
Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság:
Cím: 1088 Budapest, József krt. 6.
Levelezési cím: 1428 Budapest, PF: 20.
Központi telefonszám: +36 1 459 4800
Faxszám: +36 1 210 4677
Vagy az illetékes Területi Főfelügyelőség elérhetősége mely az alábbi linken érhető el
http://www.nfh.hu/magyar/informaciok/elerheto/teruleti
2017. január 1-től panaszaikkal elsősorban a területileg illetékes járási hivatalokhoz fordulhatnak. Elérhetőségeket itt találhatnak: http://jarasinfo.gov.hu/. [forrás: http://fogyasztovedelem.kormany.hu/]
Tájékoztatjuk vásárlóinkat, hogy a www.proteinbuilder.hu honlapon a kártyás fizetés során forintban történik a tranzakció, függetlenül attól, hogy a kártyabirtokos kártyája nem forint devizanemű. Az oldalon látható EURO és USD árfolyamokat csupán tájékoztató jelleggel közöljük, a CIB Bank deviza eladási árfolyama szerint. Az Ön bankszámla kivonatán megjelenő, számlavezetési devizában beterhelt tételben látható összeg – a kártyatársasági, illetve a kibocsátó banki konverziók miatt – minimálisan eltérhet az árfolyamváltozás következtében. |
|